„Egyél kevesebbet és mozogj többet.” – valószínűleg nincs még egy mondat, amit annyiszor hallottak volna a fogyni vágyók. És bár a kalóriadeficit valóban része a fogyásnak, a valóság ennél sokkal összetettebb. Mert az emberi test nem egy egyszerű kalóriaégető gép. Hanem egy hormonálisan szabályozott, folyamatosan alkalmazkodó biológiai rendszer.
Ezért fordulhat elő, hogy:
Valaki könnyen fogy, más szinte semmit. Van, aki hasra hízik, más combra vagy csípőre. És vannak, akik inkább ödémás, puffadt állapotba kerülnek.
Ezek nem pusztán esztétikai különbségek, hanem hormonális és anyagcsere-folyamatok lenyomatai.
Az egyik legnagyobb tévedés az, hogy az elhízást egységes állapotként kezeljük. Pedig többféle zsíreloszlási típus létezik.
A leggyakoribbak:
És ezek mögött gyakran eltérő hormonális mintázatok állnak.
A hasi típusú elhízás – különösen a zsigeri zsír – az egyik legaktívabb anyagcsere-szempontból.
A zsigeri zsír:
A hasi hízás gyakran összefügg:
A kortizol – vagyis a stresszhormon – tartós emelkedése növelheti:
Ezért sok embernél a stresszes időszakok szó szerint „hasra mennek”.
A combra, csípőre és fenékre történő zsírraktározás klasszikusan nőies mintázat. Ebben jelentős szerepe lehet az ösztrogénnek.
Normál esetben ez bizonyos szempontból védő mechanizmus is lehet, mert a női szervezet kevésbé hajlamos hasi zsírfelhalmozásra reproduktív korban.
Bizonyos hormonális állapotokban azonban: fokozott vízvisszatartás, puffadás, nehézlábérzés és alsótestre lokalizált hízás jelenhet meg.
Ez sok nőnél: PMS idején, ösztrogéndominancia esetén, fogamzásgátló mellett, vagy menopauza környékén válik hangsúlyossá.
Sokan érzik úgy, hogy:
Ez nem mindig klasszikus zsírfelhalmozás.
A háttérben állhat:
A modern életmód sok embernél folyamatos alacsony fokú gyulladásos állapotot tart fenn. Ez a testösszetételen is láthatóvá válhat.
Sokan még mindig úgy gondolnak a zsírra, mint egyszerű energiaraktárra. Pedig a zsírsejtek aktív hormonális szereplők.
A zsírszövet: hormonokat, gyulladásos hírvivő anyagokat, és anyagcserét befolyásoló molekulákat is termel. Ezért az elhízás nemcsak esztétikai kérdés, hanem komplex hormonális és gyulladásos állapot is lehet.
Az inzulin az egyik legfontosabb raktározó hormon.
Feladata:
Ha azonban tartósan magas az inzulinszint:
Ezért fordulhat elő, hogy valaki: folyamatosan diétázik, mégis stagnál, vagy nagyon gyorsan visszahízik. A háttérben sokszor nem „akaraterőhiány”, hanem anyagcsere-alkalmazkodás és hormonális terhelés áll.
A pajzsmirigyhormonok szabályozzák az anyagcsere sebességét.
Pajzsmirigy-alulműködés esetén gyakori:
Sokan ilyenkor azt érzik: „ugyanannyit eszem, mégis hízom.” És valóban: az energiafelhasználás hormonális oldalról is változhat.
A leptin és a ghrelin az étvágy szabályozásának két kulcsszereplője. A leptin: a jóllakottság jelzésében vesz részt. A ghrelin: az éhségérzetet fokozza.
Krónikus alváshiány és stressz esetén: nőhet a ghrelinszint, fokozódhat az étvágy és romolhat a jóllakottság érzése. Ezért sok embernél a rossz alvás szó szerint több evéshez vezethet.
Ez az egyik legfontosabb kérdés. Az emberek között hatalmas különbségek vannak: inzulinérzékenységben, hormonális működésben, stresszreakcióban, mikrobiomban, alvásminőségben, izomtömegben, és genetikai hajlamban is.
Ezért nincs univerzális étrend.
Ami valakinél működik: másnál stagnálást, puffadást, vagy hormonális problémákat okozhat.
Fontos kimondani: a kalóriadeficit szükséges része a fogyásnak. De önmagában nem magyaráz meg mindent.
A kérdés ugyanis nemcsak az, hogy mennyit eszünk.
A kérdés ugyanis nemcsak az, hogy mennyit eszünk, hanem az is:
A tested ugyanis nem egyszerű matekpélda, hanem egy alkalmazkodó biológiai rendszer.
És néha nem az a kérdés, hogy „miért nem fogyok?”, hanem az: „miért érzi úgy a szervezetem, hogy még mindig túlélő üzemmódban kell működnie?”